Konferencia meghívó - The Responsibility to Protect, Svédország, Június 8-11

Alma materem egy érdekes konferenciát szervez Svédországban.

Jelentkezési határidő: március 8. Fiatal kutatók pályázhatnak ösztöndíjra (http://www2.esf.org/asp/esfrcaf.asp?confcode=319&meetno=1). Infók alább:

CONFERENCE ANNOUNCEMENT AND CALL FOR PAPERS

The Amsterdam Center for International Law (ACIL) of the University of Amsterdam , in cooperation with the Global Centre for the Responsibility to Protect, New York , announces and invites you to the Research Conference

The Responsibility to Protect: from Principle to Practice

which will be held in Scandic Linköping Väst, Sweden , from 8 to 11 June 2010.

The Conference will bring together a unique group of experts, academics as well as policy makers, from all regions of the world, and from various disciplines, including political science, international law and moral philosophy.

In light of the broad but not necessarily deep consensus in the UN General Assembly on R2P, the Conference will review the contribution that the R2P could make to the prevention of mass atrocities. Questions addressed include: what can R2P add to existing principles and processes, how can it be implemented in practice, and what role can be played by the UN and regional organizations?

In addition to the invited speakers who are already on the programme, the Conference has slots for papers of young researchers, who are invited to submit proposals.

The Conference is supported by the European Science Foundation and made possible through financial contribution from the Government of the Netherlands .

Visit www.esf.org/conferences/10319 for more information, submission of proposals and registration. Please note that the fee includes accommodation. Grants for (partial) waiver of fees are available. Deadline for registration: 8 March 2010.

Európa Tanács ajánlások az elüldözöttek ingatlan-restitucióhoz való jogáról

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) legutóbbi határozatában (Solving property issues of refugees and displaced persons) foglalkozott a menekültek restitucióhoz való jogához. A határozat a dán Jørgen Poulsen képviselő tervezetén alapul.

A bevezetőből:

1. The displacement of millions of people worldwide is one of the key human rights and humanitarian challenges of our time. For both refugees and internally displaced persons (IDPs) the loss of housing, land and property is the foremost challenge to the achievement of durable solutions to displacement.

2. As many as 2.5 million refugees and IDPs face this situation in Council of Europe member states, particularly in the North and South Caucasus, the Balkans and the eastern Mediterranean. Displacement in Europe is often protracted, with affected persons unable to return to or access their homes and land since the 1990s and earlier.

3. The destruction, occupation and confiscation of abandoned property violate the rights of the individuals concerned, perpetuate displacement and complicate reconciliation and peace-building. Therefore, the restitution of properties, meaning the restoration of rights and physical possession in favour of displaced former residents, or compensation, are forms of redress necessary for restoring the rights of the individual and the rule of law.

4. The Parliamentary Assembly considers that restitution is the optimal response to the loss of access and rights to housing, land and property because, alone among forms of redress, it facilitates choice between three “durable solutions” to displacement: return to one’s original home in safety and dignity; local integration at the site of displacement; or resettlement either at some other site within the country of origin or outside its borders.

A határozat további része ajánlásokat fogalmaz meg a tagállamok részére.

A koppenhágai klíma-konferencia értékelése

Daniel Bogdandy, "The Copenhagen Conference - A Post-Mortem" c. írása rövid értékelését adja a koppenhágai klíma-konferenciának:

"This short piece analyzes the background and content of the Copenhagen Accord on climate change, which was agreed to last December by leaders of roughly 25 countries, including all of the world's major economies. Although the Copenhagen Accord is a political rather than a legal instrument and has been criticized by some as inadequate or worse, it represents a potentially significant breakthrough. On one side, developed countries agreed to put significant new funds on the table for climate change mitigation and adaptation, both for the short and medium terms, and committed to implement national economy-wide emissions targets for the post -2012 period, which will be internationally listed. On the other side, developing countries agreed for the first time to reflect their national mitigation actions in an international instrument and to subject their actions to some form of international review. The failure of the conference as a whole to adopt the Accord leaves its future uncertain. But if the participating states actually carry through on what they negotiated in Copenhagen, the "bottom up" architecture of the Accord could help encourage and reinforce national actions. In any event, as the most that world leaders could accept through direct negotiations under an intense international spotlight, the Copenhagen Accord may well represent the high-water mark of the climate change regime for some time to come".

A Bölcsek Tanácsa a magyar oktatásról, korrupcióról

A köztársasági elnök által felkért Bölcsek Tanácsa "Szárny és teher - Ajánlás a nevelés-oktatás rendszerének újjáépítésére és a korrupció megfékezésére" címmel jelentette meg 224 oldalas munkáját.

A mandátum:

“Magyarországon a köztársasági elnöknek eleve kevés lehetősége van arra, hogy az ország alapvető problémáiba operatív módon beleszólhasson. A törvények megvétózása legfeljebb utólagos korrekcióra alkalmas. A jövőt illetően az államfő beszédekre és legfeljebb szimbolikus aktusokra van utalva. Az ilyen megnyilvánulásoknak lehet hatásuk, de kifejtés híján leginkább érzelmi jelentőségű, s nem adhatnak vezérfonalat a cselekvéshez. Ha tehát a köztársasági elnök szükségét érzi, hogy az ország és a magyar nemzet fontos ügyeiben a fentieken túl, részletesen kifejtve is állást foglaljon, sőt, ezt sok helyről, nyilvánosan és nem nyilvánosan elvárják tőle, akkor független személyek vagy testületek igénybevétele a kézenfekvő, s távolságtartásával az elnöki jogkörnek leginkább megfelelő megoldás. Itt nem a saját apparátus beidegződéseitől akar szabadulni az elnök, sokkal inkább a hiányzó személyzetet és szakértelmet pótolja. S a vélemény sem az elnök hivatalos megnyilvánulása – ő sokkal inkább a témák és a bölcsek kiválasztásával, a munka nyomon követésével és az eredmény elfogadásával szolgálja a kérdések megoldását.

A bölcsek ajánlásaikat nem párt- vagy kormányprogramnak szánják; más általánosítási szinteken és más technikával lettek megfogalmazva. Mégis, reméljük, hogy a döntéshozók majd fi gyelembe veszik őket. Ezt a reményt arra alapozhatjuk, hogy a bölcsek jelentése nem ágazati szakkérdésként kezeli a korrupciót. Hasonlóképpen az oktatásügyben sem részprogramokat javasol, hanem kimondja, hogy csakis az egész rendszer alapjaitól való újjáépítése hozhat eredményt, ahol is a kulcs a pedagógus személye. Közös következtetése a bölcseknek az is, hogy egyik kérdés sem oldható meg csupán a közvetlen érintettek és a kormányzat cselekvésével. Az egész nemzet elhatározására van szükség a változáshoz. A tanulmányok, igen helyesen, külön javaslatot tesznek az azonnal meghozandó kormányzati intézkedésekre, s külön a hosszabb távú, de feltétlenül szükséges aktusokra, továbbá az intézményi változásokra. A legnehezebb azonban ezekkel, és ezek hatására a kedvező és támogató társadalmi légkört elérni, vagyis, hogy „az egész nemzet elhatározása”, szép jelszava valóban megtestesüljön a közvetlen szereplőkön túli széles kör együttműködésében”.

A "Bölcsek", Csermely Péter, Fodor István, Eva Jolly és Lámfalussy Sándor dolgozata angol nyelven is olvasható: Wings and Weights - Proposals for rebuilding the education system of Hungary and combating corruption.

A rövid összefoglalók a 11-19. oldalon olvashatóak.

Már könyvismertetést is rizikós írni?

Frissítés, március 8

A William Schabas prof. elleni hasonló keresetről itt lehet többet megtudni.

***

Dr. Karin N. Calvo-Goller, az Academic Center of Law & Business vezető oktatója, a The Trial Proceedings of the International Criminal Court: ICTY and ICTR Precedents c. könyv szerzője rágalmazási pert indított a művéről kritikusa könyvismertetőt megjelentető szakfolyóirat szerkesztője ellen.

Calvo-Goller szerint, a kölni nemzetközi büntetőjogi központ igazgatója, Professor Thomas Weigend rágalmazással felérő könyvismertetőt írt művéről, és amiért a szerkesztő ezt többszöri kérés ellenére sem vette le honlapról, a szerző keresettel élt egy francia bíróság előtt.

Az ügy nagyon kicsinyes, de aki szeretne elmerülni a levélváltások tömegében, az itt megtalál mindent.

A szerkesztő júniusban fog megjelenni egy franci vizsgálóbíró előtt.

50 éves a strasbourgi bíróság

A bíróság honlapján letölthetőek az 50. évforduló alkalmából rendezett konferenciákon elhangzott beszédek.

A magyar választási rendszer visszásságai - Political Capital elemzése

Igy választások előtt érdemes elolvasni a Political Capital 40 oldalas elemzését a jelenlegi választási rendszer hibáiról. A rendszerhibák "kritikus tömege" nem csupán jogbizonytalanságot szül, hanem a krónikus bizalomhiány miatt - vagy azt fel/kihasználva -termékeny táptalajul szolgálhat a választásokon alulmaradó politikai szereplő(k)nek, hogy megkérdőjelezzék a választások tisztaságát.

A PC elemzése figyelmezetet (p. 36):

"A választási rendszer hibáinak jelentős része kijavítható anélkül is, hogy szükség lenne gyökeres átalakításokra, és ez mindenképpen alkotmányos berendezkedésünk érdeme. A választási rendszert érintő alapjogi problémák és egyéb visszásságok pedig a legsürgősebben gyógyítandó gyermekbetegségek közé tartoznak, hiszen végső soron arról van szó, hogy a választók alkotmányosnak látják-e a kapcsolatot leadott voksuk, valamint az Országgyűlés összetétele között.

2009-re olyan helyzet állt elő, hogy ez a bizalom törékenyebb, mint 1989 óta valaha. A demokrácia működésének egyik legszilárdabb pillérét, a választás intézményét jelenleg két alkotmányos mulasztás fenyegeti. Az egyenlő választójog elve sérül, a választás napján külföldön tartózkodó állampolgár pedig jövőre már jó eséllyel nem tud élni választójogával.

Ha nem történik gyors változás, akkor a legközelebbi választást követően – bárki is álljon a vesztes oldalon – bizonyosan kifogások tömege érkezik majd az illetékes választási bizottságokhoz, megkezdődik a pánikszerű jogértelmezés, és hetekig nem lesz megnyugtató válasz arra, hogy alkotmányos volt-e a választás vagy sem. Erre bizonyosan odafigyel majd a világsajtó is, aminek politikai kockázatai beláthatatlanok, a Magyarország iránti amúgy is képlékeny befektetői bizalomban pedig bizonyosan törést okoz.

A belpolitikai hatások is rendkívül kedvezőtlenek lehetnek, hiszen ha nem is semmisítik meg a választási eredményt, a vesztes fél szavazótábora akár négy évig is illegitimnek tarthatja a parlamentet és a kormányt, amelyre az őket képviselő párt(ok) rá is fog(nak) játszani. Ez a senki számára sem kedvező attitűd nagy valószínűséggel akkor is jelentkezni fog, ha olyan nagymértékű győzelem születik, amelyen semmiféle választókerületi beosztás nem változtatna érdemben.

Mindezt még mindig meg lehetne előzni, mégpedig az alkotmányos szempontból aggályos állapot feloldásával: erre kizárólag az Országgyűlésnek van lehetősége, sőt kötelezettsége. Magyarországon azonban az alkotmányos kötelezettségből nem következik cselekvési kényszer; több mint két évvel az Alkotmánybíróság által megszabott határidő után nincs jele annak, hogy a kormány és az Országgyűlés komolyan meg kívánná oldani akár a választások legitimitását veszélyeztető választókerületi problémát, akár a külképviseleti szavazás anomáliáját.
A megkérdőjelezhetetlen alkotmányosságú állapot megteremtése minden politikai pártnak érdekében áll: a kormánytöbbség megszerzéséért versengő pártoknak ha van közös politikai érdekük, akkor az éppen az, hogy választási győzelmük meghozza számukra a legitim hatalmat. Ha csak ezt felismernék, még megelőzhetnék a bajt.

A hibák a rendszerben az összefoglaló szerint a következők (p. 4):

"A választási rendszer elavultságának a legszembetűnőbb, és mára már súlyos alkotmányossági aggályokat is felvető problémája a választókerületek lélekszáma között kialakult számottevő eltérésből fakad. Az Alkotmánybíróság (AB) egy 2005-ös határozatában 2007. június 30-ai határidővel kötelezte az Országgyűlést, hogy biztosítson törvényi garanciát arra, hogy a választókerületek lélekszáma igazodjon a mindenkori lakosságmozgásokhoz. A parlament azonban nem tett eleget alkotmányos kötelezettségének: a 176 egyéni választókerület határai szinte ugyanott húzódnak, ahol 1990-ben, minek következtében a legkevesebb választópolgárral rendelkező választókörzetben körülbelül 2,7-szer annyit ér egy választó szavazata, mint a legtöbb választópolgárral rendelkezőben. A súlyos aránytalanságon felül a szabályozás jogforrási szintje sem megfelelő: a kerülethatárokat nem a választási eljárásról szóló törvény, hanem egy 1990-es minisztertanácsi rendelet szabályozza, az Alkotmánybíróság viszont rámutatott: törvényi garanciák szükségesek ahhoz, hogy a jelenlegi aránytalanságok megszűnjenek és hosszú távon megelőzhetők legyenek. Az alkotmányos probléma tehát túlmutat a jelenlegi aránytalanságokon, egyszeri kerülethatár-revízióval nem orvosolható. Az átgondolt, hosszú távú megoldás megalkotásához a Nagy-Britanniában működő Boundary Commissions intézménye szolgálhat mintául. Éppen ezért a brit modell és annak átültethetősége a magyar rendszerbe részletes bemutatásra kerül.

Szintén alkotmányos mulasztásos állapotot tart fenn a parlament azzal, hogy nem szabályozta újra a külképviseleti szavazást; a jelenleg hatályos jogszabályok 2009. december 31-éig vannak csak érvényben. Mivel az AB kimondta, hogy biztosítani kell a szavazás lehetőségét azoknak az állampolgároknak is, akik nem tartózkodnak Magyarországon a választás napján, de itthon vannak a külképviseleti szavazás napján (jelenleg az első fordulóra egy héttel előbb kerül sor külföldön), nincs rá mód, hogy az Országgyűlés meghosszabbítsa az érvényben lévő szabályozás hatályát. Ha a parlament még a soron következő országgyűlési választások előtt megalkot egy a jelenleginél jóval korszerűbb szabályozást, akkor elvileg elkerülhető, hogy sor kerüljön Magyarországon olyan választásra, amelyen nincs mód a külképviseleti szavazásra. Ha azonban ez nem történik meg, egy 2004-ben megszerzett jogukat veszíthetik el a magyar állampolgárok, ami soha nem látott mértékű visszalépést jelentene a magyar demokrácia történetében. A probléma részletes bemutatása és a lehetséges megoldások elemzése arra enged következtetni, hogy a külképviseleti szavazás megtartása alkotmányosan és hatékonyan csak a szavazatok elektronikus hazaküldésének valamely módja mellett látszik elképzelhetőnek.

A magyar választási rendszer korszerűtlenségét bizonyítják a jelöltállítás körüli visszásságok is. Túl azon, hogy ma már a kisebb pártok számára az ajánlószelvények intézménye jelenti az egyik legfőbb akadályt a palamentbe jutás előtt, a cédulákkal való egyre gyakoribb visszaélések és adatvédelmi aggályok a szisztéma azonnali újragondolását sürgetik. A kaució bevezetésével jóval tisztább helyzetet lehetne teremteni a jelöltállítás terén, mivel – személyes adatok kezelésének hiányában – megszűnnének az adatvédelmi aggályok, és ezzel együtt az összes ehhez kapcsolódó visszaélésre sem lenne mód.

További jogbizonytalanságokat és belső ellentmondásokat is eredményezett a választási rendszer fokozatos elöregedése; ezek bemutatásával zárul a választási audit. A kampánycsend intézménye felett végleg eljárt az idő, kontrollálhatatlansága és életszerűtlensége okán ma már nem tölti be eredeti funkcióját, megoldást csak a teljes eltörlés jelenthetne. A választópolgárok adatainak kampánycélra való kiadása körüli szabályozatlanság mellett az is bemutatásra kerül, milyen anomáliák keletkezhetnek abból, ha a jogorvoslati határidőket teljes egészében kimerítik, kiderül továbbá az is, hogy az igazolással szavazás intézménye miatt az sem egyértelmű, mihez kell viszonyítani a leadott szavazatok számát ahhoz, hogy a választás érvényességét megállapítsuk".

Kanada - nemzetközi jog alkalmazása - Guantanamo

A kanadai legfelsőbb bíróság előző heti döntése egy újabb fejezet a guantanamói foglyok immárom tragikomikussá fajuló jogi drámájában.

A Canada (Prime Minister) v. Khadr, 2010 SCC 3 (January 29, 2010) döntés alapján nagyon érzékletesen látszik, hogy mi történik, ha az egyik hatalmi ágnak, itt a kanadai kormánynak, nem akaródzik teljesíteni (nemzetközi) jogi kötelezettségét. Hatalmi ágak szétválasztása 2.0 a headnote alapján:

K, a Canadian, has been detained by the U.S. military at Guantanamo Bay, Cuba, since 2002, when he was a minor. In 2004, he was charged with war crimes, but the U.S. trial is still pending. In 2003, agents from two Canadian intelligence services, CSIS and DFAIT, questioned K on matters connected to the charges pending against him, and shared the product of these interviews with U.S. authorities. In 2004, a DFAIT official interviewed K again, with knowledge that he had been subjected by U.S. authorities to a sleep deprivation technique, known as the “frequent flyer program”, to make him less resistant to interrogation. In 2008, in Khadr v. Canada (“Khadr 2008”), this Court held that the regime in place at Guantanamo Bay constituted a clear violation of Canada’s international human rights obligations, and, under s. 7 of the Canadian Charter of Rights and Freedoms, ordered the Canadian government to disclose to K the transcripts of the interviews he had given to CSIS and DFAIT, which it did. After repeated requests by K that the Canadian government seek his repatriation, the Prime Minister announced his decision not to do so. K then applied to the Federal Court for judicial review, alleging that the decision violated his rights under s. 7 of the Charter. The Federal Court held that under the special circumstances of this case, Canada had a duty to protect K under s. 7 of the Charter and ordered the government to request his repatriation. The Federal Court of Appeal upheld the order, but stated that the s. 7 breach arose from the interrogation conducted in 2004 with the knowledge that K had been subjected to the “frequent flyer program”.

Held: The appeal should be allowed in part.

Canada actively participated in a process contrary to its international human rights obligations and contributed to K’s ongoing detention so as to deprive him of his right to liberty and security of the person, guaranteed by s. 7 of the Charter, not in accordance with the principles of fundamental justice. Though the process to which K is subject has changed, his claim is based upon the same underlying series of events considered in Khadr 2008. As held in that case, the Charter applies to the participation of Canadian officials in a regime later found to be in violation of fundamental rights protected by international law. There is a sufficient connection between the government’s participation in the illegal process and the deprivation of K’s liberty and security of the person. While the U.S. is the primary source of the deprivation, it is reasonable to infer from the uncontradicted evidence before the Court that the statements taken by Canadian officials are contributing to K’s continued detention. The deprivation of K’s right to liberty and security of the person is not in accordance with the principles of fundamental justice. The interrogation of a youth detained without access to counsel, to elicit statements about serious criminal charges while knowing that the youth had been subjected to sleep deprivation and while knowing that the fruits of the interrogations would be shared with the prosecutors, offends the most basic Canadian standards about the treatment of detained youth suspects.

K is entitled to a remedy under s. 24(1) of the Charter. The remedy sought by K — an order that Canada request his repatriation — is sufficiently connected to the Charter breach that occurred in 2003 and 2004 because of the continuing effect of this breach into the present and its possible effect on K’s ultimate trial. While the government must have flexibility in deciding how its duties under the royal prerogative over foreign relations are discharged, the executive is not exempt from constitutional scrutiny. Courts have the jurisdiction and the duty to determine whether a prerogative power asserted by the Crown exists; if so, whether its exercise infringes the Charter or other constitutional norms; and, where necessary, to give specific direction to the executive branch of the government. Here, the trial judge misdirected himself in ordering the government to request K’s repatriation, in view of the constitutional responsibility of the executive to make decisions on matters of foreign affairs and the inconclusive state of the record. The appropriate remedy in this case is to declare that K’s Charter rights were violated, leaving it to the government to decide how best to respond in light of current information, its responsibility over foreign affairs, and the Charter.

Szudáni ENSZ-kéksisakosok elleni támadás az ICC előtt - bizonyítékok hiányában egyelőre nem folytatódik az eljárás

Frissítés!

2010. április 23-án a tárgyalás-előkészítő tanács elutasította az ügyészség közbenső fellebbezését (interlocutory appeal), így az ügy legfeljebb újabb bizonyítékok becsatolása esetén folytatódhat.

***

A Nemzetközi Büntetőbíróság egyes számú előkészítő tanácsa elutasította az ügyészség Bahar Idriss Abu Garda bíróság elé állítási kérelmét az ún. „Decision on the Confirmation of Charges” döntésben.

Abu Garda önként állt a bíróság elé, míg két társa ellen nemzetközi elfogatóparancs van életben. Az ügyészség új bizonyítékok becsatolása után újra kérelmezheti Abu Garda tárgyalásra bocsátását.

A legfontosabb részek a következő paragrafusokban találhatóak: 151, 158, 163-233 (különösen 163, 173, 176-179, 189-191, 196, 208-209, 213, 215-216, 218-221, 228-233).

A döntés röviden:

The Chamber was not satisfied that there was sufficient evidence to establish substantial grounds to believe that Bahar Idriss Abu Garda could be held criminally responsible either as a direct or as an indirect co-perpetrator for the commission of the crimes with which he was charged by the Prosecution. Abu Garda was charged with three war crimes, namely violence to life, intentionally directing attacks against personnel, installations, material, units and vehicles involved in a peacekeeping mission, and pillaging, allegedly committed during an attack carried out on 29 September, 2007, against the African Union Mission in Sudan (“AMIS”), a peace-keeping mission stationed at the Haskanita Military Group Site (“MGS Haskanita”), in the locality of Umm Kadada, North Darfur.

The Chamber stressed that the case was of sufficient gravity as the consequences of the attack had affected not only the AMIS personnel and their families, but also the local population as AMIS, involved in a peacekeeping mission, established under the auspices of the African Union, first suspended, and finally reduced its activities in the area. The Chamber also found that there were substantial grounds to believe that AMIS personnel and installations, material, units and vehicles stationed at the MGS Haskanita were entitled to protection given to civilians and to civilian objects under the international law of armed conflicts. The Chamber found, however, that the Prosecution’s allegations that Abu Garda participated in the alleged common plan to attack MGS Haskanita were not supported by sufficient evidence.

Cuno Tarfusser bíró különvéleménye (pp. 99-103) különösen érdekes:

4. The reasons justifying this Separate Opinion are rooted in fundamental principles of criminal law and procedure. The purpose of the pre-trial procedure is to determine whether one or more individuals should be committed for trial. It is critically important for such determination that the pre-trial judge be in a position to establish a link between the historical events as charged and the alleged perpetrator(s) as identified by the Prosecutor. Whenever the evidence gathered by the Prosecutor does not allow such a link to be established, because it is flimsy, inconsistent or otherwise inadequate, it is a pre-trial judge's duty to decline to confirm the charges and to refrain from conducting a detailed legal analysis of the facts, including the correspondence between the objective features of the facts, on the one hand, and the objective and subjective elements of a given crime, on the other.

6. It. is my firm view that the present case lacks evidence establishing a proper link between historical events: (the attack on MGS Haskanita, killings and the looting) and the suspect (Mr Abu Garda) in terms of either direct or indirect involvement. In this respect I do concur with the decision taken in paragraphs 163 to 233, whereby the Chamber established that the Prosecutor failed to prove his allegation as to Mr Abu Garda's involvement in the attack on the MGS Haskanita. As a direct consequence of what I said above, it is equally my view - and here I dissociate myself from the Majority - that, in the ascertained absence of a link between the events as charged and Mr Abu Garda, the Chamber should have refrained from legally characterising the historical events of the attack on the MGS Haskanita.