Egy hónappal a tárgyalás megkezdése után a floridai esküdtszék, kínzás és más bűncselekmények elkövetésébenbűnösnek találta Charles McArthur Emmanuel Taylor-t (kép: Shirley Henderson / AP). A büntetés megállapítására 2009 januárjában fog sor kerülni, ami nagy valószínűség szerint életfogytig tartó szabadságvesztés lesz.
De ki is ő, akit 1977-ben, Roy M. Belfast, Jr. néven anyakönyveztettek Bostonban? Emmanuel, a későbbi libériai elnök Charles Taylor USA-ban folytatott tanulmányai alatt született. Húsz évesen már hosszú bűnlajstrommal rendelkezik (hosszabb életrajzot közöl a Rolling Stones magazin).
1997-ben Libériába távozik, ahol rögtön egy elit anti-terrorista osztag parancsnoka lesz. Apja bukása után Trinidadba menekül, majd visszatér az USA-ba, ahol egy bagatellnek mondható ügy miatt kerül a hatóságok látókörébe: útlevél kérelmében hamis adatokat ad meg apja kilétét illetően. Nem véletlenül, hiszen a Sierra Leone-i hatóságok ugyan azon a napon veszik őrizetbe a háborús bűnökkel gyanúsított papát, mint az amerikai hatóságok Taylor Jr.-t.
A perről bővebben a tárgyalási megfigyelőként részt vevő 28 floridai és miami-i egyetemista blogjában lehet olvasni.
Felmerül persze a kérdés, hogy miért nem Libériában folyik az eljárás. Erre vonatkozó információt ugyan nem találtam, de egy biztos: a háború után a libériai kormányzat egy amnesztiát is meghirdető ún. békéltetési tanácsot (Truth and Reconciliation Commission) hozott létre. Még azt is bizonytalanság övezi, hogy a Tanács ajánlásai között szerepelni fog e egy törvényszék felállítása. A jelenlegi eljárási szabályok szerint a Tanács csak azok ellen javasol büntetőeljárást, akik súlyos háborús, vagy emberiesség elleni bűncselekményt követtek el, és nem vesznek részt a megbékélési eljárásban. (lásd TRC Jelentés 2007, 7. oldal, valamint TRC Public Bulletin 2, TRC Public Bulletin 4). Ez részben magyarázatul szolgálhat arra, hogy miért nem törte magát Libéria Taylor Jr. kiadatásáért.
A honlap három főbb elemből áll: Lecture Series, Historic Archives, Research Library. Az „óraadó tanárok” a szakterület nemzetközi szinten elismert tekintélyei. A dokumentációs adatbázis és online könyvtár pedig kiváló és részletes háttéranyagokkal szolgál.
Grúzia és Oroszország újabban a nemzetközi bíróságok folyosóin és tárgyalótermeiben feszülnek egymásnak. A nemzetközi jogi hadviselés (legal warfare) egyelőre két fronton zajlik, de kétséges, hogy a PR hatást leszámítva lesz e kézzelfogható eredménye.
A hágai frontszakaszon, csakúgy mint a nyár folyamán, először Grúzia lépett, azzal hogy eljárást kezdeményezett a Nemzetközi Bíróság előtt. Ezután Nemzetközi Büntetőbíróság joghatóságába tartozó bűncselekménynek elkövetésére utaló információkat jutatott el az Ügyészi Hivatalhoz (OTP), ahol nyomban meg is kezdtéka vizsgálódást. A strasbourgi Európai Emberi Jogi Bírósághoz (ECtHR) eközben több mint 2700 (!) dél-oszét beadvány érkezett: ők az augusztusi grúzoffenzíva során elszenvedett sérelmeiket szeretnék orvosolni. Grúzia sem habozott sokáig, és ugyanitt államközi eljárást indított Oroszország ellen.
Összefoglalva: úgy tűnik mintha mindkét fél arra törekedne, hogy minél több rá nézve kedvező döntést lobogtasson. Az eljárások megindításával, a harcos nyilatkozatoktételekkel a felek vagy nemzetközi tárgyalási pozicíóikat szeretnék javítani, vagy épp áldozaként szeretnék feltüntetni magukat. Ezek nem ismeretlen eszközök a nemzetközi politikában, ahhoz azonban hogy a nemzetközi szervezetek, bíróságok megőrizzék integritásukat , függetlenségükbe vetett hitüket, nagyon óvatosan és körültekintően kell eljárniuk. Ezek után nézzük egyesével:
Az egyéni kérelmeket a strasbourgi bíróság feltehetően már az ún. elfogadhatósági szakaszban (admissibility phase) el fogja utasítani. Az ECtHR-hoz ugyanis csak az összes nemzeti jogorvoslati fórum kimerítése után lehet fordulni (Article 35), s kétlem, hogy a kérelmezők ilyen rövid idő alatt megjárták volna az összes grúz adminisztratív/bírói fórumot.
Grúzia húsz éves sérelmeit felhánytorgató átfogó keresetet nyújtott be a Nemzetközi Bírósághoz. A kérdés persze mindenkiben jogosan merült fel: miért pont most? Az ügy joghatósági alapja eléggé ingatag, ám ennek ellenére a Bíróság, igaz nagyon szűk többséggel (8-7 arányban), de ún. ideiglenes intézkedéseket (provisional measures) rendelt el. A döntés mindkét felet kötelezi nemzetközi jogi kötelezettségei betartására, és elrendeli: hogy tartózkodjanak diszkriminatív intézkedések meghozatalától;ne támogassanak ilyen célú szervezeteket; valamint, hogy biztosítsák a területükön tartózkodó minden személy biztonságát, és az elüldözött menekültek tulajdonhoz való jogát. (para 149). A különvéleményt megfogalmazó bírók hangsúlyozták, hogy az ügy elbírálásához egyáltalán nincs joghatóságuk (para 7-19.), de ha lenne is, akkor sem állnak fent az ideiglenes intézkedések elrendeléséhez szükséges feltételek (para 20-21). Végül megjegyzik, hogy az augusztusi tűzszüneti megállapodás, illetve a menekültek visszatérése amúgy is okafogyottá tette a bíróság lépését (para 22).
De mi a helyzet az egyéni büntetőjogi felelősséggel? Gyanítható, hogy az ICC vizsgálódásainak sem lesz következménye. A Bíróság ugyan rendelkezik joghatósággalaz augusztusi eseményekkel kapcsolatban, de kétséges, hogy valóban tudja is e gyakorolni. A Statútum a nemzetközi közösség által legsúlyosabbnak ítélt bűncselekmények üldözését írja elő (Article 5). A híradások alapján az eljárás alapját civilek vagy nem katonai létesítmények ellen intézett támadások képezhetnék. Ez azonban csak akkor minősül háborús bűncselekménynek az ICC Statútum szerint, ha tervszerűen, sorozatosan és szándékosan követik el (Article 8). Továbbá az ICC csak akkor gyakorolhatja egyáltalán a joghatóságát, ha az érintett állam, ez esetben Grúzia, képtelen vagy nem akar eljárást indítani (komplementaritás elve, Article 17).
A merész jelző elsőre talán meglepőnek tűnhet, főleg ha figyelembe vesszük, hogy 2004. július 23-án már maga az Egyesült Államok Kongresszusa nyilvánította a Szudán nyugati felében történteket népirtásnak. Míg a deklarációnak nincsen nemzetközi jogi relevanciája, mégis jelzésértékű gesztus, főleg ha figyelembe vesszük az USA korábbi passzivitását a ruandai, vagy boszniai eseményekkel kapcsolatban. Emlékeztetőül: már két hónapja folyt a Ruandában a mészárlás, az Egyesült Államoknak már megfelelő információ állt a rendelkezésére a szervezettséget és az áldozatok számát illetően, amikor a következő sokat emlegetett sajtótájékoztatóra sor került 1994. június 10-én:
Alan Elsner, Reuters: How would you describe the events taking place in Rwanda?
Christine Shelly, State Department spokesperson: Based on the evidence we have seen from observations on the ground, we have every reason to believe that acts of genocide have occurred in Rwanda.
Elsner: What's the difference between "acts of genocide" and "genocide"?
Shelly: Well, I think the—as you know, there's a legal definition of this ... clearly not all of the killings that have taken place in Rwanda are killings to which you might apply that label ... But as to the distinctions between the words, we're trying to call what we have seen so far as best as we can; and based, again, on the evidence, we have every reason to believe that acts of genocide have occurred.
Elsner: How many acts of genocide does it take to make genocide?
Shelly: Alan, that's just not a question that I'm in a position to answer.
Nagyot fordult világ az USA-val 1994 óta. Az ICC egyik nagy ellenzőjéből a darfúri események kivizsgálásának és a felelősök megbüntetésének egyik támogatójává vált. Az ICC viszont nagy fába vágta a fejszéjét, amikor Luis Moreno-Ocampo, az ICC főügyésze júliusban kezdeményezte a hivatalban (!) levő szudáni elnök letartóztatását. A szeptember elején nyilvánosságra hozott indítványban Bashir-t többek között népirtás elrendelésével (para. 270-279; 347-400), háborús, és emberiesség (crimes against humanity) bűncselekmények elkövetésével vádolják.
A Nemzetközi Büntetőbíróság épületeHágában
A Biztonsági Tanács által felkért nemzetközi jogi szakértői bizottság nem találta meggyőző bizonyítékot arra nézve, hogy a szudáni kormányzat szándéka, direkt vagy indirekt módon, kiterjedt volna egyes népcsoportok kiirtására (2005-ös jelentésepara. 518, 522). Annak a lehetőségét azonban nem zárta ki, hogy egyes magas rangú kormánytagok cselekedetei hordozzák a bűncselekmény elkövetéséhez szükséges speciális szándékot (para. 520).
Az ügyészség évek óta gyűjti az adatokat, s nem kizárt, hogy sikerült további inkrimináló bizonyítékot találni Bashir ellen. Többen azonban, köztük a 2005-ös bizottság elnöke, Antonio Cassese (angol fordítás), továbbra is szkeptikusak a genocídium vádpontot illetően.
A kérelmet elbíráló bírói tanács (Pre-Trial Chamber) napokkal ezelőtt további bizonyítékok becsatolására kérte Ocampo hivatalát.
Egy mindenesetre biztos: egy nagyon hosszú út elején járunk, s még évek telhetnek el, míg a bíróság egyáltalán megkezdheti a tárgyalást. Szudán valószínűsíthetően nem fogja kiadni Al-Bashirt, s megjósolhatatlan, hogy egy hatályos elfogatóparancs mit fog kiváltani a szudáni kormányzatból: milyen hatással lesz az országba telepített békefenntartók biztonságára, az eddig is üldözött civil lakosságra, a déli országrész törékeny békéjére vagy a napokban is zajló darfúri „béketárgyalásokra”.
Nagy jelentőségű per kezdődött el szeptemberben a United States District Court, Southern District of Florida bírósága előtt. Charles Taylor volt libériai elnök fiát, Charles McArthur Emmanuelt, kínzás és más embertelen cselekedetek elkövetésével vádolják. Az ügy kuriózuma, hogy 1994-es elfogadása óta ez az első tényleges alkalmazása a kínzás elleni statútumnak. Ez a jogszabály a Kínzás elleni egyezményben (CAT) foglalt kötelezettségeket ülteti át az amerikai jogba: a 2340A § univerzális joghatósággal ruházza fel az amerikai bíróságokat, amennyiben a feltételezett elkövető az ország területén tartózkodik.
A védelem egyik érve az volt, hogy a Kongressus alkotmányellenes módon terjesztette ki a bíróságok joghatóságát egy másik országban elkövetett cselekményre. Cecilia M. Altonaga bírónő elutasította az indítványt, de biztosabb vizekre evezett azzal, hogy elsősorban a vádlott amerikai állampolgárságára (is) alapozva (27. oldal) hozta meg a döntést.
Valószínűsíthető, hogy eddig politikai megfontolásokból nem idult egyetlen eljárás sem ezen jogszabály alapján, de új fejlemény, hogy a Kongresszus két olyan új jogszabályt is elfogadott, amelyek univerzális joghatósági klauzúlával rendelkeznek (Genocide Accountability Act of 2007, Child Soldiers Accountability Act of 2007). Ez majd érdekes joghatósági összeütközésre adhat okot a jövőben, mondjuk a Nemzetközi Büntetőbírósággal (ICC) kapcsolatban.
A korábbi bejegyzésben említett Paul Kennedy (A nagyhatalmak tündöklése és bukása c. nemzetközi politika elméleti alapmű szerzője) 2006-ban jelentette meg az ENSZ múltjával, jelenével és jövőjével foglalkozó munkáját: The Parliament of Man: The Past, Present, and Future of the United Nations.
A könyv címe Alfred Lord Tennyson viktoriánius kori költő Locksley Hall c. verséből vett egy sorból származik, ami nem csak őt hanem magát Churchillt is megihlette. Kenneth Anderson professzor (Washington College of Law) könyvismertetője letölthető az SSRN-ről.
Érdekes cikket közöl a New Yorker magazin Obama és McCain külpolitikai tanácsadó stábjairól, valamint a jelöltek elképzeléseiről. Be inside the campaign trail.
2009. január elsejétől két évre Ausztria, Japán, Mexikó, Törökország és Uganda is tagja lesz az ENSZ Biztonsági Tanácsának. A 15 fős végrehajtó szervezetben Burkina Faso, Costa Rica, Horvátország, Líbia, Vietnám és az öt állandó tag mellé csatlakoznak.
A Wall Street Journal a kandidáló országokkal kapcsolatban figyelemre méltó cikket közöl Paul Kennedy tollából. Ebben az évben többek között Irán (Törökország 158-32 arányban ütötte el a tagságtól) és Izland is a kandidáló országok között volt.
Ausztria rengeteg ENSZ-szel kapcsolatos konferenciát szervezett, tanulmányt készített. A „The UN Security Council and the Rule of Law” c. osztrák jelentést hetekig köröztették a delegációk között. A dokument ajánlásai a napjainkban egyre nagyobb problémát jelentő nemzetközi intézményi jogi felelőtlenségre próbál meg válaszokat adni.
Ehhez kapcsolódik az Európai Bíróság (ECJ) szeptember eleji döntése a Kadi & Al Barakaat International Foundation v Council and Commission ügyben. Az Elsőfokú Bíróság döntése ellen benyújtott fellebbezéseknek a 13 bíróból álló teljes ülés („Grand Chamber”) részben igazat adott. Ez pedig az ENSZ BT igen csak sokat bírált vagyon-befagyasztási gyakorlatának közvetett kritikája.
Aki lépésről-lépésről, élő vagy archív felvételekről, szeretné követni az amerikai elnökválasztási kampányt, annak melegen ajánlom, hogy szorgalmasan látogassa a C-SPAN weboldalát. Példaként, hogy mekkora show egy választási gyűlés, álljon itt Sarah Palin tegnapi beszédeLoveland, Colorado államban.
A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) első perének még júniusban kellett volna elkezdődnie, de az ügyet tárgyaló bírói tanács napokkal a per kezdete előtt felfüggesztette az eljárást, majd júliusban elrendelte a vádlott szabadlábra bocsátását. Az okot abban jelölte meg, hogy az ügyészség (Office of the Prosecutor, OTP) nem bocsátotta a vádlott rendelkezésére a birtokában levő mentő bizonyítékot. Az OTP iratok százait szerezte be az ENSZ-től és más emberi jogi szervezetektől, ám egy olyan jogi konstrukció keretében (Article 54(3)(e) agreements), amely sem a vádlottnak sem pedig a Bíróságnak nem engedte a betekintést.
Thomas Lubanga Dyilo Afrika eddigi legvéresebb konfliktusának, a kongói háborúnak az egyik mellékszereplője. A kontinens első világháborújaként is emlegetett események 1998-2003 között zajlottak nyolc ország és több tucatnyi felkelő csoport közreműködésével. A legóvatosabb becslések szerint is legalább öt millióan vesztették életüket a háborúban, valamint éhezés vagy fertőző betegségek miatt.
Lubanga-t azzal gyanúsjtják, hogy az ország egyik keleti tartományában Ituri-ban, ugandai segítséggel létrehozott felkelő csoportot vezetve „háborús” bűncselekményeket követett el (15 éven aluli gyerekkatonák toborzása és összecsapásokban való felhasználásuk).
Az ICC Fellebbviteli Tanácsa ma délután helybenhagyta az eljárás felfüggesztéséről rendelkező elsőfokú döntést, de aránytalannak minősítette a vádlott azonnali szabadon bocsátását. Utasította az elsőfokú tanácsot (para. 45.), hogy értékelje újra döntését az ügyészség hónapok óta tartó erőfeszítése, valamint a vádlott szökésének, elrejtőzésének veszélyére figyelemmel.
Roger P. Alford legújabb cikkében a nemzetközi jog történetét és fejlődését vizsgálja a Nobel-békedíjasok tevékenységén keresztül: The Nobel Effect: Nobel Peace Prize Laureates as International Norm Entrepreneurs, Virginia Journal of International Law (Vol. 49, no. 1, Fall 2008)
Az ENSZ Közgyűlése október 8-án arra kérte a Nemzetközi Bíróságot (ICJ), hogy tanácsadó véleményében (advisory opinion) válaszolja meg, hogy a nemzetközi jog szabályaival összhangban áll e Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltása. A feltett kérdés a következőképp szól:
“Is the unilateral declaration of independence by the Provisional Institutions of Self-Government of Kosovo in accordance with international law?”
A határozatot 77 igen, 6 nem (Albánia, Marshall-szigetek, Mikronézia, Nauru, Palau, Amerikai Egyesült Államok), és 74 tartózkodás mellett (köztük Magyarország) fogadták el.
Szerbia, a nemzetközi viták békés rendezése jegyében, még szeptemberben nyújtotta be határozati javaslatát. Több delegáció is azon a véleményen volt, hogy a Közgyűlés érdemi vita nélkül, utalta a kérdést a Nemzetközi Bíróság elé.Azóta, hogy Koszovó 2008. február 17-án deklarálta függetlenségét, ötven ország ismerte el önálló államként (Magyarország márciusban). Összhasonlításul: Dél-Oszétiát és Abháziát eddig kettő (Oroszország és Nicaragua), a Palesztin Államot pedig 94. A szavazást követően James Sawers, az Egyesült Királyság képviselője sokatmondóan jegyezte meg, hogy az idő kerekét ritkán lehet visszafordítani, valamint hogy Koszovó függetlensége realitás, és ez a jövőben is így fog maradni.
Egy későbbi bejegyzés arra fogja keresni a választ, hogy mi lehet az ICJ jövőbeli tanácsadó - a nevéből is fakadóan nem kötelező erejű - véleményének a hatása Koszovó és más hasonlóan elszakadni vágyó területek számára.
Az internet korszakában azt hihetnénk, hogy a neten minden megtalálható. Ám nagy különbség, hogy megfelelő keresőszavakat keresve görnyedünk a google felett vagy egyszerűen besétálunk a könyvtárba (netán otthonról kapcsolódunk a könyvtár adatbázisához) és kényelmesen válogatunk a Kluver, Martinus Nijhoff - és még sorolhatnám a neves kiadókat - elektronikus folyóirat cikkei és e-könyvei (!) között. A német, francia, osztrák joghallgatók az utóbbi csoportba tartoznak, tehát az egyetemre való belépés pillantától kezdve cikkek millióihoz férnek hozzá.
Nem hiába, hiszen a nemzetközi (jogi) szaklapok kivétel nélkül megtalálhatóak elektronikus változatban, évtizedekre visszamenőleg archíválva. (Ezzel szemben magyar jogi folyóiratok elenyésző hányada létezik e-változatban, még fizetős oldalakon sem (lásd azonban tartalojegyzék kereső rendszer - http://www.matarka.hu).
Az információhoz való hozzáférés lehetősége és sebessége alapvetően kijelöli, hogy ki és milyen minőségben és mélységben tud foglalkozni egy adott témával. Ha az idő nagy része alapinformációk morzsaszerű és rendkívül időigényes összeszedegetésével telik, akkor az ott elvesztgetett idő értelemszerűen ki fog hatni a cikk, könyv, szakdolgozat megírására; s valljuk be, nem biztos, hogy pozitívan.
A blog egyik célja tehát, hogy összegyűjtse, katalogizálja azon weblapokat, amelyek kárpótolhatnak a fentebbi hiányosságokért.
Továbbá, hogy a nemzetközi jog aktuális fejleményeiről, fontos eseményeiről tájékoztasson. Amennyire pedig időm engedi, elemzések, vélemények is olvashatók lesznek.
